Ébred a hajnal, reggel és a Maci,
Mikrofon mögött, s az éteren őrzi
a Millás reggelit, hangja árad,
Agrár a szíve, de lelke harcos állat.
A régi Róma, honnan Antheus lépett,
Légiós volt, mindig előre nézett,
Harcokért jutalmul földet kapott,
Békében élve agrárban tolta ott.
Oh Antheus, neved s hangod égi,
Római légiós, ki ma a szülinapját éli.
Veterán lettél, de a föld nem köt le még,
Ha arénában lépsz, a harc a véredben ég.
Páncél mögött, ahol a vér folydogál,
Mihálovits András, ma is színpadra áll.
Gladiátorként mikrofon az asztalon,
Az éterben is hódít, mint Alain Dölon.
Indián hagyományok, vadász szívvel,
Szívében őrzi az ősök erényeit tízszer.
A síkság messzi, de a nyíl célba ér,
Szabad lélek, szívében még mindig vér.
Oh Antheus, neved s hangod égi,
Római légiós, ki ma a szülinapját éli.
Veterán lettél, de a föld nem köt le még,
Ha arénában lépsz, a harc a véredben ég.
ha a porondra lép, akkor máris löki,
Páncélja fénylik, mint ősök töki.
Játszik velünk, vadász a nyúllal,
Múlt és jelen – rádióspulttal.
Oh Antheus, neved s hangod égi,
Légiós, ki ma a szülinapját éli.
Téged a föld nem köthet le még,
Arénában harcolsz, a véredben ég.
Oh Antheus, neved s hangod égi,
Légiós, ki ma a szülinapját éli.
Téged a föld nem köthet le még,
Arénában harcolsz, a véredben ég.
Ó, igen…
Éltessen…
Az Isten…
Szülinapodon…
Meg utána, mert az tegnap volt…
Vagy tegnap előtt…
