Reggel ötkor ébreszt a telefon,
minden percnek ára van,
a kávé gőzöl az asztalon,
a naptár megint tele van.
Új feladat, újabb határidő,
újabb lépcső, újabb cél felé,
már azt sem tudjuk, miért futunk,
csak félünk, hogy nem lesz a miénk.
mindenki képernyőt nyomkod a liftben,
Az arcok lefelé néznek,
valakit tegnap előléptettek,
ma nekünk is lépnünk kell egyet.
A csend ma luxus, a pihenés pedig
csak a rosszul használt életünk,
azt már észre sem vesszük, hogy közben
elfogy, és ez lesz a végzetünk.
Mire marad idő, ha minden percünket eladjuk?
Ha önmagunknak építünk egyre magasabb tornyot?
Mire marad idő, ha mindig csak feljebb és feljebb törünk,
és közben elfelejtjük azt az egyet, hogy kellett volna élnünk.
Mire marad idő, ha a holnapért feladjuk a múltat, a mát?
Ha a célvonal mögött is csak egy újabb cél vár ránk?
Lehet, hogy egyszer minden tartozást simán kifizetünk,
csak nem tudjuk mikor benyújtják a számlát, hogy hová lett az életünk.
A főnök azt mondja: ?Bírd még ki?,
a cég: ?Teljesíts! Megéri!?
A háer: ?Légy több! Mutasd meg!?,
a telefonod: ?Új meghívó érkezett!?
És mindenhol mosolygó
sikeres emberek,
akiknek csodálatosan szép
életük lehet, (haha…)
De este, mikor otthon
bezárjak az ajtót,
nem tudják, hová tűntek,
a saját énjük hol volt?
A gyerek várna egy közös estét,
barátok rég nem csörögnek rád,
anyád hangjára még emlékszel,
de késő van, ilyenkor nem hivnád.
A test jelez, a lélek fárad,
de a naptárban nem fogy a tétel,
mert ebben a versenyben az számít,
aki teper, az mit ér majd el.
Mire marad idő, ha minden percünket eladjuk?
Ha önmagunknak építünk egy újabb saját harcot?
Mire marad idő, ha mindig egyre feljebb törünk,
és közben elfelejtjük, kellett volna picit élnünk…
Mire marad idő, ha a holnapért feladjuk a mát?
Ha a célvonal mögött is csak egy újabb cél vár ránk?
Lehet, hogy egyszer minden nehézséget legyőzünk,
csak azt nem tudjuk, hová lett, a tartalmas életünk…
Nem az a baj, hogy vannak álmaink,
nem az, hogy egyre többre vágyunk.
Csak ha közben az hazudjuk magunknak:
akkor érünk bármit, ha mindig hajtunk.
Az ember nem egy eredmény,
nem egy grafikon, adat, nem egy szám,
nem minden üresen hagyott perc
kidobott év helye az idő falán.
Pedig van idő, ami nem termel,
mégis ettől leszel egész.
A családod mellett este egy séta,
egy jó film, egy ölelés.
Egy reggel, amikor nem sietünk,
egy óra, amit magadnak adsz, az én re,
lehet, hogy rájössz, többet érne,
ha visszatérnél önmagadhoz végre.
Mire marad idő, ha minden percünket eladjuk?
Ha önmagunknak építünk egy újabb magas tornyot?
Mire marad idő, ha mindig egyre feljebb törünk,
és közben elfelejtjük, hogy kellett volna élnünk?
Mire marad idő, ha a holnapért feladjuk a mát?
Ha a célvonal mögött is csak egy újabb cél vár ránk?
Lehet, hogy egyszer minden célt végre elérünk,
csak azt nem tudjuk majd, hogy hová lett az egész életünk…
Holnap is lesz egy újabb reggel,
újabb számok, újabb mítingek.
De ha leülsz egy tükör elé,
nézz magadra,… nézz magadba kérlek.
Mert lehet, hogy nem az idő kevés,
csak túl sokat adtunk oda.
És amit egész életünkben kerestünk,
arra nem lesz időnk soha.
