Emlékszem, mikor elfáradtam,
Túl hosszú volt minden út.
A zsebemben pár törött mondat,
A hitem néha elszabadult.
Ti akkor is leültetek mellém,
Nem szóltatok, csak ott voltatok.
Egy bólintás, egy őszinte csend,
Minden szónál többet adott.
Mert mikor nem kértem semmit,
Csak egy okot, hogy maradjak még,
Ti hittetek bennem, helyettem,
És ez mindennél többet ért.
A jó emberek nem hangosak,
Támogatnak amikor fáj.
A vállukon viszik az álmaim,
Mikor az én erőm elszáll.
Ha egyszer célba ér a dal,
Tudom, nem leszek egyedül,
Minden hang mögött ott vagytok,
Ti, akik nélkül ez nem sikerül.
Megtanultam mélyebben élni,
Figyelni, mit súg a fény.
Ti mutattátok meg csendben,
Hogy az út amin jártunk ajándék.
Ha véget is ér ez a dal,
Nem pengetem tovább a húrt,
Nem felejtem el senkinek,
Megköszönni, mit adott a múlt.
Most már tudom, mit jelent bízni,
Nem nagy szavakban, csak jelenlétben.
Hogy valaki akkor is melletted van,
Ha elmerülnél a reménytelenségben.
Mert mikor nem kérsz már semmit,
Csak egy okot, hogy maradj még,
Ők hisznek benned, helyetted,
És ez mindennél többet ér.
A jó emberek nem hangosak,
Támogatnak, még ha nekik is fáj.
A vállukon viszik az álmaid,
Mikor az erőd lassan elszáll.
Ha egyszer célba ér a dal,
Hiszem, nem leszel egyedül,
Minden hang mögött ott vannak,
Ők, akki nélkül ez nem sikerül.
Halkan pendül, kezemben a gitár,
A szív dobban, még válaszra vár.
Mit tehetünk azért, hogy itt legyen a cél,
Hogy jó ember legyek,
Hogy jó ember legyél…
