Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek,
de kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az
instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves poémát, minden irányban.
(Ny)ár,
(A) régi vágyam egyre jobban
(L)obban,
(D)e vár, még egyre vár.
(K)ár
(Í)gy késlekedned, mert az éj setétül.
(A)z élet
(S)iralmas és sivár
(E)nélkül.
(G)igászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
(G)örcsök
(E)mésztik s forró titkom mélye szörcsög.
(M)ostan hajolj feléje.
(K)özel a lázak kéjes éje.
(A)karod?
(R)emegve nyújtsd a szájad és karod.
(I)tt ital illatja tégedet vár.
(N)ektár.
(T)e
(H)űtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
(I)dd meg.
