Felszállok a MÁV-ra, odakint nyár,
A lelkem is lefagy, bent húsz fok vár.
Rövidujjúban vacog az ember,
Nyár van, megy a klíma ezerrel.
Kint negyven fok, bent meg jégkorszak,
Magyar sarkvidék, miközben éget a nap.
Valaki a táskájába bújik csendben,
Magyar államvasutak, ez így rendben?
M3, csúcsidő, mindenki présel,
Negyven fok felett, levegő helyett sprével.
Szakad a víz, csurog a homlok,
Légkondi? Sehol! Levegőt se kapok.
Következő állomás – és mindenki remél,
Hátha ott végre az oxigén befér.
Nyílik az ajtó, beszáll húsz ember,
A túlélési ösztön lassan elszelel.
A MÁV-on fázunk, a metrón meg égünk,
Két szélsőség között valahogy élünk.
Az egyik jégverem, a másik katlan,
A normális hőfok beállíthatatlan.
Egy nő a vonaton: Édesem, fázom!,
Haver a metrón: Leolvad az arcom!,
Aki várja őket, mit él majd át,
Ha megjön egy hideg nő, s egy meleg barát.
Valaki legyezi magát és mögötte téged,
A bűz lassan árad, az izzadság erjed.
A vonaton jégcsap, a metróban szauna,
Extrém helyzetű közlekedési kultúra.
Hűtjük, és fázik, fűtjük, és izzad,
A logika leszállt valahol Kispest alatt.
Mit nekünk időjárás, meteorológus,
Ki a közlekedési klimatológus?
A mávon fázunk, a metrón meg égünk,
Két szélsőség között valahogy élünk.
Az egyik jégverem, a másik katlan,
A normális hőfok beállíthatatlan.
Nem kérünk sokat, csak hallják odafent,
Legyen normális hőmérséklet idelent….
